Hogy is mondják? Teher alatt nő a pálma? Hát, nem tudom.

A terhet azt érzem, köszi.

Ez az első blogbejegyzésem az oldalon, és tudom, milyen fontos. Tényleg. Mást se hallok.

„Legyél kreatív!”

„Legyél figyelemfelkeltő!”

„Legyél lebilincselő!”

De hogy csináljam? Üssem fel a Hogyan váljunk sikeres blogerekké című kézikönyv első fejezetét? Vagy…

Fura dolog ez a blog írás.

Az írással úgy önmagában jó viszonyt ápolok, úgy vagyok a leírt szavakkal, mint Forrest Gump a bonbonnal. Sosem tudhatom, milyet veszek belőle. Elkezdem, aztán valahol befejezi magát. (És ez jó is így.) De itt van az azonnali visszacsatolás lehetősége. Mármint a blog írásnál. Persze ahhoz el is kellene olvasni, ugye.

Ha nem olvasod el, akkor nincs miről beszélni, hisz már azelőtt megbuktam, hogy érdektelenné válhattam volna. Bezárhatom a boltot, lehúzhatom a redőnyt, eltolhatom a biciklit. Szar ügy, de túlélem. Ha valamit ugyanis jól tudok, akkor az a túlélés. (Öööö, itt vagyok, nem?)

De vegyük a másik lehetőséget. Elolvasod. Itt is két eset állhat fent: tetszik vagy nem.

Ha nem, akkor megint csak jöhet a túlélős duma. Ami persze csak duma, mert belül szorít a szív, könny gyűlik a szembe. (Bocsi, van egy zsepid?) Igen, meghalok egy kicsit. De ne aggódj értem túlságosan, ezt is csak egy újjászületés követi.

A Dalai Láma szerint:

“Minél őszintébbek és nyitottabbak vagyunk, annál kevésbé fogunk félni, mert nincs takargatnivalónk mások előtt, ezért azt gondolom, minél őszintébb valaki, annál magabiztosabbá válik.”

Tehát már csak egy lehetőség maradt hátra:

elolvasod, és tetszik. Most erre mit mondjak? Hogy átlagon felüli intelligenciával és hihetetlen jó ízléssel áldott meg az ég? Vagy igen, vagy nem.

Első lépés: szembenéztem a félelmeimmel.

Második lépés: őszintén leírtam őket. (A mumus ereje előbb-utóbb meggyengül, ha nem képes testet ölteni.)

Harmadik lépés: nem ígérgetek feleslegesen.

Csak cselekszem. Vagyis írok. Kommunikálok veletek. Mert van miről.

Hmmm… Máris jobban érzem magam. A magabiztosság kezd szétáramlani az ereimben.

Éppen ezért nem is rólad fogok beszélni. Nekem ugyanis van éppen elég olyan hülyeségem, amin elrágódhatok. Ha közben véletlenül magadra ismernél, hát, nyugodtan nevess rajta. Én is azt teszem, amikor éppen nem veszem halálosan komolyan magam.

Mint például most.

És most.

Meg persze most is…

Üdv a fedélzeten, kössétek be az öveket, hamarosan megkezdjük a felszállást!